péntek, március 12, 2004
hosszú post.
kezdek besokalni. egész héten bent vagyok egy fertőben, amiből csak egyetlen egy dolog húz ki, az, hogy láthatok egy lányt, aki levesz a lábamról. én meg akarom őt. görcsösen, nagyon is. Karesz is megmondta: minnél görcsösebben akarom, annál jobban elfogom bénázni. el is bénáztam, most is azt teszem. egész életemben csak menekülök. a körülmények elől, a problémáim elől, a kudarcok elől, magam elől. a kiutat többnyire abban láttam (más[ok]ban is, de az[oka]t inkább hagyjuk), hogy ha lenne egy társam, akihez el tudnék menekülni, akire támaszkodhatnék, (igen, támaszkodni. az ember, mint lény kevés ahhoz, hogy egymaga átvészeljen mindent) aki mellett biztonságban érezhetném magam és természetesen mindezeket viszonozhatnám neki, hogy boldoggá tehessem. de nem, még ez se sikerül nekem. itthon is van egy csomó baj, ezek elől még nehezebb eltűnni. nincs hová. barátok? nincsenek. mármint abban az értelemben, ahogy átlagembernek van. akivel eljár, leül megbeszélni az apró ügyes-bajos dolgait. nem járok el sehovase, inkább bezárom magamat a kicsíny világomba, nehogy bántódás érjen. de ezt se tudom, így is sikeül elbarmolni a dolgokat. közös erővel. hol én vagyok elviselhetetlen, mint egy hisztérikás picsa, hol a körülöttem lévők teszik ezt. jó lenne, ha barátaimnak nevezhetném őket, de hogy, ha egymást is bántják és a többszöri kérésemre se hagyják abba? miért kell bántani egymást? miért nem lehet békében, nyugalomban meglenni a másikkal? persze, különbözünk, de kérem hol van a tolerancia? szépen kérek mindenkit, hogy gondolja át a dolgait és békéljen meg. nem jobb úgy?
"banyek: tulsok a felteteles mod az eletedben"
igen. feltehetően (már megint ...) azért van, mert elódázom a dolgokat, hogy a lehető legjobban sikerül. azonban nem így történik, hanem túl sokáig szarakodok. magam se tudom miért. lehet félek a sikertelenségtől. nőügyekben rendre az volt. elég nagy szégyen, ez vagyok én. talán az az oka, hogy sosem szerepeltem első sorban, mindig meghúzódtam a háttérben. nem is akartam sose középpont lenni, csak egyszerűen egy különc a sok közül. (Always remember you're unique, just like everyone else.) lehet ezért is volt, hogy elnyomtak, bármit is akartam tenni. Nem én vagyok a nagy dolgok embere.
mi lenne ha? nagyon, nagyon buta dolog, de soikszor elgondokoztam, hogy mi lenne, ha ekkor és akkor, ezt és azt tettem volna. minden bizonnyal másképp alakultak volna a dolgok és remélem, hogy jobban. nagyon sokszor elgondolkodtam, mennyire jó lenne visszaforgatni az idő kerekét és átalakítani a világot. szívesen megtenném. ki nem?
most lesz elég időm átgondolni a dolgaimat, bár lényegében úgyse fog történni semi érdemleges, az önmarcangoláson kívül. talán ezzel bizonyítom magamnak, hogy még az elők sorát szaporítom. (feleslegesen?)
most kinézek az ablakon és nem látok mást csak sötétséget és ürességet, mintha önön tükörképem eresztene felém egy sátáni kacajt és sziszegné fogai közt: Ez te vagy!
valahol mégis csak gyönyörű a kép, remélem valaki értékeli. még jobb lenne, ha (már megint feltételes...) átrajzolnám a képet egy rózsaszín felhőkkel átitatott képre. sokkal szebb lenne.
kezdek besokalni. egész héten bent vagyok egy fertőben, amiből csak egyetlen egy dolog húz ki, az, hogy láthatok egy lányt, aki levesz a lábamról. én meg akarom őt. görcsösen, nagyon is. Karesz is megmondta: minnél görcsösebben akarom, annál jobban elfogom bénázni. el is bénáztam, most is azt teszem. egész életemben csak menekülök. a körülmények elől, a problémáim elől, a kudarcok elől, magam elől. a kiutat többnyire abban láttam (más[ok]ban is, de az[oka]t inkább hagyjuk), hogy ha lenne egy társam, akihez el tudnék menekülni, akire támaszkodhatnék, (igen, támaszkodni. az ember, mint lény kevés ahhoz, hogy egymaga átvészeljen mindent) aki mellett biztonságban érezhetném magam és természetesen mindezeket viszonozhatnám neki, hogy boldoggá tehessem. de nem, még ez se sikerül nekem. itthon is van egy csomó baj, ezek elől még nehezebb eltűnni. nincs hová. barátok? nincsenek. mármint abban az értelemben, ahogy átlagembernek van. akivel eljár, leül megbeszélni az apró ügyes-bajos dolgait. nem járok el sehovase, inkább bezárom magamat a kicsíny világomba, nehogy bántódás érjen. de ezt se tudom, így is sikeül elbarmolni a dolgokat. közös erővel. hol én vagyok elviselhetetlen, mint egy hisztérikás picsa, hol a körülöttem lévők teszik ezt. jó lenne, ha barátaimnak nevezhetném őket, de hogy, ha egymást is bántják és a többszöri kérésemre se hagyják abba? miért kell bántani egymást? miért nem lehet békében, nyugalomban meglenni a másikkal? persze, különbözünk, de kérem hol van a tolerancia? szépen kérek mindenkit, hogy gondolja át a dolgait és békéljen meg. nem jobb úgy?
"banyek: tulsok a felteteles mod az eletedben"
igen. feltehetően (már megint ...) azért van, mert elódázom a dolgokat, hogy a lehető legjobban sikerül. azonban nem így történik, hanem túl sokáig szarakodok. magam se tudom miért. lehet félek a sikertelenségtől. nőügyekben rendre az volt. elég nagy szégyen, ez vagyok én. talán az az oka, hogy sosem szerepeltem első sorban, mindig meghúzódtam a háttérben. nem is akartam sose középpont lenni, csak egyszerűen egy különc a sok közül. (Always remember you're unique, just like everyone else.) lehet ezért is volt, hogy elnyomtak, bármit is akartam tenni. Nem én vagyok a nagy dolgok embere.
mi lenne ha? nagyon, nagyon buta dolog, de soikszor elgondokoztam, hogy mi lenne, ha ekkor és akkor, ezt és azt tettem volna. minden bizonnyal másképp alakultak volna a dolgok és remélem, hogy jobban. nagyon sokszor elgondolkodtam, mennyire jó lenne visszaforgatni az idő kerekét és átalakítani a világot. szívesen megtenném. ki nem?
most lesz elég időm átgondolni a dolgaimat, bár lényegében úgyse fog történni semi érdemleges, az önmarcangoláson kívül. talán ezzel bizonyítom magamnak, hogy még az elők sorát szaporítom. (feleslegesen?)
most kinézek az ablakon és nem látok mást csak sötétséget és ürességet, mintha önön tükörképem eresztene felém egy sátáni kacajt és sziszegné fogai közt: Ez te vagy!
valahol mégis csak gyönyörű a kép, remélem valaki értékeli. még jobb lenne, ha (már megint feltételes...) átrajzolnám a képet egy rózsaszín felhőkkel átitatott képre. sokkal szebb lenne.
